ZárZorro - zárcsere blog

ZárZorro - zárcsere blog

A zárbetét fajtái

2017. december 01. - bergluft szakal zsolt

Normál zárbetét – ide sorolnánk az Elzett 751/757 sorozatot, ami egy sima fogazott kulcsos réz zárbetét, ebből évente még mindig több tízezer darab kerül eladásra.

Mindenképpen a Titan K1-es típust is ide sorolnánk, habár ennek már van fúrásvédelme, tehát biztonságosabb. Az a közös ezekben, hogy nagy mennyiséget értékesítünk, és ezekhez lehet a legolcsóbban kulcsot másoltatni.
Ahol sok kulcsra van szükség ott gyakran ez is szempont.

Fúrás védett zárbetét – ez nem jelenti azt, hogy a zárbetétet nem lehet semmilyen drága maró, fúró szerszámmal roncsolni, csak annyit jelent, hogy a zárgyártó gondoskodott valamilyen erősítésről, amivel a fúrásos roncsolást meg lehet nehezíteni.

A zárbetéteket sokféleképpen lehet kategorizálni, igyekszünk minden szempontot figyelembe venni, és minden általunk szerzett információt és tapasztalatot megosztani olvasóinkkal.

Ha további információra lenne szüksége, keresse fel weboldalunkat!

Ahogy a magyarok (be)zárkóznak...

Csak nálunk Magyarországon divat, hogy az ajtót legalább öt zárral látjuk el, főzár, felső zár, alsó zár, rászegző zár, és a hatás kedvéért, még egy hevederzárat is felszereltetünk. Mindezek tetejébe az ajtó előtt még egy vasrács is található két különálló zárral.

Az, hogy mennyibe kerül, nem számoljuk, hiszen minden évben hozzáadott valamit a tulajdonos. Körülbelül 6-7 kulcs szükséges ahhoz, hogy a lakásba jussunk. A zárakról nem is beszélve, hogy az egyik rosszabb minőségű, mint a másik, és semmilyen védelmet nem nyújtanak.

hqdefault.jpg

Elég sok országban megfordultunk már, ahol nincs ekkora divatja a zárak számainak halmozásának, egy főzár van az ajtón, az viszont több irányba zár, így védi az ajtót a zárás után. Ilyenkor csupán egy kulcsot kell használni a lakás védelmére záráskor és nyitáskor.

Persze sokan mondják, hogy egy ilyen ajtó több mint 200 ezer forintba kerül, viszont biztonságos. Mindez nem mondható el egy pl. lakótelepi lakás furnér ajtajáról, ami még át öt zár ellenére is hamar és könnyen kinyitható.

biztonsagi_ajto.JPG

A lényeg, hogy nem a zárak száma a fontos, hanem a zárak minősége és stabilitása, továbbá az ajtó és zár beszerelése, rögzítése. Sok cég foglalkozik zárcserével és biztonsági ajtók beszerelésével. Hogy egyet említsünk a sok közzül: Zárzorro.

És akkor meg nem említettük a MABISZ besorolást, hogy az adott zár milyen minősítést kapott.
Nem egy súlycsoport pl. az Elzett másodzár, az Elzett patkózár, vagy pedig egy jó minőségű hevederzár, ha már nem szánunk magasabb összeget a biztonsági ajtóra.
Ha mégis szánnánk, akkor látni fogjuk a különbséget egy 80 ezer forintos kínai ajtó és egy masszív biztonsági acélajtó ereje és védelme között.

 

 

A szállodai zárak 

Olvasóink közül biztosan jó néhányan megfordultak már különböző hotelekben, szállodákban. 

A hotel szobájának ajtaján már nincs kulcsnyílás, nincs több zár rajta, csak egy elektromos szerkezet. Ez az ún. kártya-olvasó, amellyel tudjuk az ajtót nyitni.

kaba_hotel_0.png

Ez egy okos kis kütyü, ami strapabíró, át lehet programozni, vészhelyzet esetén (tűz, víz) kívülről a takarító, karbantartó személyzet ki tudja nyitni az ajtót.

Ha eltekintünk az elektromos részétől, maga a bevéső zárszerkezet ugyanolyan mint a többi, csak kívülről a kilincs nem lenyomható a kártya olvasásáig, belülről viszont minden gond nélkül használható a nyitásra. A kilincs alatt a zárbetét működtetésére egy belső tekerőgomb szolgál, amely reteszeli a zárszerkezetet, ami kívülről nem nyitható, belülről viszont a kilincs lenyomásával egyszerre nyílik.

Ennek az ajtózárnak az energiaforrását vagy saját akkumulátor, vagy jó minőségű, hosszan tartó elemek biztosítják. Karbantartást nem nagyon igényelnek, maximum töltést. Ezek direk erre lettek tervezve, hogy akár több ezer üzemórát is képesek legyenek problémamentesen működni.

Előnye, hogy könnyen használható, egyszerűen kezelhető, nem kell kulcsot cipelni, hosszú az élettartama, kártya elvesztése esetén újraprogramozható és biztonságos.

Általában ha mégis a használat során meghibásodás lépne fel, akkor ezt a hotel karbantartó részlege kezeli és szervizeli. Nekik raktárkészleten van mind a kilincs szerkezet, mind a zár és az elektronika, mert ugyebár egy hotelszoba ajtó napokig nem maradhat nyitva, hiszen az ráfizetés lenne. 

Zárszerviz cégként nekünk nem ez a profilunk, bár többször is segítettünk ki már szállodákat, a legjobb tudásunk szerint, amivel meg voltak elégedve.

Kulcs klónozás, ajtónyitás telefonnal

2017-et írunk, egyelőre a zárak hibernált állapotban alusszák mély álmukat a fa-, fém- és műanyag ajtókban.

 

De míg mi a mindennapok harcát küzdjük az egyszerűbb zárakkal, ám már látjuk a jövőt, fel vagyunk rá készülve.

 

Ez egy olyan új dimenzió, amikor nem lesz szükség lakáskulcsra, hatalmas kulcscsomókra, akadozó, kattogó zárakra. A mechanikus zárakat felváltják az elektronikus, okostelefonokkal összeapplikált, szerkezetek. Ez egyáltalán nincs messze. Üzletünkben már értékestjük.

 

lock.jpg

 

Ez egy kipróbált technológia, csak sajnos egyelőre az ára még az úrbéli magasságotokat súrolja.

 

Emlékezzünk vissza a 80-es évekre, már annak is örültünk, ha fekete-fehér TV-nk volt és egy pár évvel később bekötötték a vonalas telefonokat. Most meg tulajdonképpen arról beszélünk, hogy egy 10 dekás, számítógépnél többet tudó, telefonnak nevezett kütyü a megoldás mindenre. Nem elég, hogy TV-zni tudunk rajta, telefonálni, e-maileket küldeni, fényképezni, de most már az ajtózárjainknak a nyitókulcsa is a telefon!

 

Sokan elzárkóznak, és nem hiszik ezt el, pedig nyugodtan elhihetik, ez a valóság! A repülő autókban mi sem hiszünk, és talán a mi generációnk meg sem éri ezt, de ha befárad az üzletünkbe, akkor megmutatjuk Önnek személyesen, hogy az elektronikus zár hogyan nyílik kulcs nélkül.

 

Egy elektronikus szerkezet kerül a zárba, így feleslegessé válik a kulcs. Tehát az eredeti ötletből továbbfejlesztve, minden gombnyomásra történik.

 

Manapság a modernebb zárak kulcsainak duplikációja már klónozással történik. Itt nem hagyományos kulcsmásolásról beszélünk, hanem egy automata, UFO-szerű gép önállóan duplikálja a kulcsokat, nekünk, személyzetnek pedig csak a megfelelő kódokat kell beütni.

 

Ez nem a jövő, ez a jelen! Megnyílik előttünk a világ! Éljük ma a jövőt!

5 tipp a betörők ellen, amíg te nyaralsz

Hogyan védjük meg otthonunkat a betörőktől, amíg a család önfeledten nyaral?

Íme 5 hasznos tipp, amit ha betartasz, megnehezíted a betörők dolgát:

 

1: Ne posztoljuk ki a Facebookra, hogy mikor megyünk és hová nyaralni! A képeket feltehetjük nyaralás után is.

2: Nézzünk körbe a kertben és amit értékesnek gondolunk, azt pakoljuk el, ne legyen szabad préda a betörőknek.

3: Ellenőrizzük akár többször is, hogy minden nyílászárót bezártunk-e, illetve ezeken a zárak megfelelően funkcionálnak-e! 

4: Kérjük meg a szomszédokat, hogy távollétünkben figyeljenek az ingatlanunkra.

5: Ha olyan a viszony a szomszédokkal másoltassunk nekik egy kulcsot, amivel be tudnak menni az ingatlanunkba, hogy azt szimuláljuk a lesben álló betolakodóknak, hogy itt igenis laknak.

 

Jó nyaralást kíván a Zárzorro csapata!

Zártípusok

Zárszerkezet

A zárszerkezet egy olyan mechanikus eszköz, amelynek a segítségével a nyílászárókat, ajtókat, ablakokat záródóvá tudjuk tenni. Ennek tekintetében beszélhetünk ajtó- és ablak zárszerkezetekről.

Leírása

Az ajtózár-szerkezet lehet egy- vagy többpontos. Alkalmazható fa-, fém-, műanyag-, esetleg lemezajtók esetében.

Az ablakzár-szerkezetek főként fa-, műanyag-és alumínium portálokra jellemző. Általában mindenkinek, vagy fa-, vagy műanyag ablakai vannak Magyarországon. A régi fa ablakok, családi házak és bérházak esetében azt a megoldást alkalmazták, hogy a takaróléc alá elrejtettek egy felfelé és lefelé záródó rudat, és középen, a rézkilincs elfordításával, alul és fölül egy kampóval zárta az ablakot.

Ha ennél még régebbre visszamegyünk az időben, akkor az ablakok kilincsének elfordításával egy kis fémlemez-háromszög fordult ki, amely biztosította az ablak záródását.

Az ajtózáraknál a zárszerkezet régebben csak egyirányú-, azaz előrefele történő záródást biztosított. A betörések számának növekedésével kifejlesztették a többpontos, azaz több ponton záródó ajtózárakat. Ezek többirányú záródást végeznek, melyek maximum négy irányba (fel-, le-, előre- és hátrafelé) záródnak.

Típusai

A zárszerkezetek a bejárati ajtók esetében lehetnek bevésőzárak, portálzárak, pánikzárak, retesz-zárak, biztonsági zárak, trezorzárak, stb.

Bevésőzárak:

Zártszelvénybe, fa- vagy fém ajtóba szerelik, az ajtó élébe. A kialakítandó zárház méretét a bevésőzár-szerkezet doboz mérte- és formája határozza meg. Tehát egy kialakított vájatba, résbe csúszik bele ez a típusú zár. A rögzítése előlapon keresztül történik. A kulcs- és kilincs nyílása az ajtólapon kívül és belül van kialakítva.

Portálzárak:

Rácsokba, alumínium portálokba, keskeny méretének köszönhetően, remekül alkalmazható. Egy- és többirányú záródást képes biztosítani. Tollas kulcsos- és cilinderes verzióban egyaránt léteznek. Vannak csapdanyelves-, kicsapónyelves- és hordógörgős változatai.

Pánikzárak:

A pánik zárak felhasználási területei egyoldali záródással van biztosítva. Például mozibejárat, tűzgátló ajtók, bevásárló központok, raktárak helységeinek lezárására. Belülről általában egy hosszú kart szoktak szerelni, amelynek lenyomásával az ajtó kifelé könnyedén nyílik.

Biztonsági zárak:

A biztonsági zár mindenkinek mást jelent. Beszélhetünk felhúzó kilincses ajtóél vasalatokról, Mul-T-Lock zárakról, hevederzárakról, többpontos zárakról, stb. A lényeg, hogy a szerkezetük valamilyen szintű MABISZ besorolást kapott.

A biztonsági zárakat több nemzet is gyártja, pl. németek, olaszok, kínaiak, magyarok, izraeliek, stb. Főként a cilinderes meghajtás a jellemző, ahol érdemes külön ügyelni a szerkezetet működtető zárbetétek minőségére.

Trezorzárak:

Magyarországon a legelterjedtebb a trezorzár tollas kulcsos verziója. Ezen belül Dierre, Viro, Securemme, CR, Cisa, Cerutti, Potent, Iseo, Moia, Sab gyártmányokról beszélhetünk. Főként három irányba záródnak, balos- vagy jobbos nyitásnak megfelelően, kódolható-, fix- és cserélhető lamellás változatokban. Ezek magas biztonsági fokozatú, MABISZ tanúsítvánnyal ellátott, masszív zárszerkezetek. Működési elvük a páncélszekrény záraihoz hasonló.

 

Wikipédia

Zárzorró

Kulcsmásolás Budapest

Az 5 másodperces trükk - A leggyakoribb zárfeltöréses módszerek


Magyarországon nagyvonalakban mindössze kétfajta betörési módszer létezik, az egyik az ajtóbefeszítés, a másik a zárfeltöréses módszer.

 

kep.jpg

Az ajtóbefeszítés, mint betörési módszer

Az ajtóbefeszítés az, amikor egy feszítőszerszámot az ajtótok és az ajtólap közé helyeznek, majd az erőkar segítségével az ajtót elfeszítik a tokjától.

Ez is tartozhat a zártöréses módszerek tág témakörébe, mert az ajtózár ilyenkor kibukik a fogadóból, így nyitva is az ajtó. Ez a nyitás népszerű a vékony lemezajtóknál, a faajtóknál, a kétszárnyú bejárati ajtóknál és a műanyag ajtóknál.

Gyakorlatilag elmondható, hogy minden olyan esetben alkalmazható, ahol maga az ajtó szerkezete gyenge- vagy rugalmas anyagból készült.

Ennél a módszernél a betörő nem foglalkozik azzal, hogy mekkora a kárt csinál, a gyorsaság, hatékonyság a fontos. Mindössze egy 1-2 perc alatt véghezvihető. Az „áldozat” pedig majd vehet egy új ajtót.

A szó szerinti zártöréses behatolási módszerek közé is jó néhány fogás besorolható. Ezeket részleteznénk mai írásunkban.

 

A zárbetét töréses módszer alkalmazása

Az első számú kedvelt zártörési módszer a zárbetét-törés.

Ilyenkor egy fogó, vagy az interneten beszerezhető zárbetét-törő eszköz segítségével, az ajtó síkjából kilógó zárbetétet jobbra-balra történő tekergetéssel kettétörik, majd akár egy csavarhúzóval a zárszerkezetet visszanyitják.

Ezáltal az ajtó kinyílik. Ehhez különösebb szakmai tudás nem kell, bárki elvégezheti. A szükséges szerszámok pedig egy zsebben is elférnek, nem kelt feltűnést a betörő személye. A zártörés nem jár zajjal, és rövid időt vesz igénybe, csupán egy, maximum két percet.

Mikor használják ezt a módszert? Főképpen akkor, amikor nem a megfelelő méretű zárbetét van az ajtóban, és annak egy része kilóg az ajtó síkjából.

Talán megdöbbentőnek találják a számadatot, de 10 esetből 5 alkalommal éppen ez a helyzet. Ráadásul, ezek vagy rossz minőségű zárbetétek, vagy akár középkategóriásak is lehetnek, ám egyikük sem rendelkezik törésvédelemmel.

Szintén fontos megemlíteni, hogy az ún. zárvédő pajzs éppen ezt a tevékenységet, a zártörést hivatott megelőzni. A zárvédő pajzs körbeöleli a zárbetétet, így az nem lóg ki az ajtó síkjából. Azonban szintén gyakori a gyenge anyagól, alumíniumból készült védőpajzsok alkalmazása, ami nem megfelelő. A gyenge zárpajzsot akár egy csavarhúzóval lefeszítik, így máris hozzáférhető a zárbetét.

A megoldás?

Minőségi, törésvédelemmel ellátott zárbetétek használata; illetve erős anyagból készült, vastag zárvédőpajzs alkalmazása, amely kettő darab, belülről rögzített, átmenő csavarral biztosítja, hogy kívülről ne tudják azt levenni. A leghatásosabb megoldás azonban a kettő együttes alkalmazása.

Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy az ár-érzékeny magyar piacon ez a megoldás kevés anyagi ráfordításból nem hozható ki. A törésvédett zárbetétek a prémium kategóriába tartoznak, ezek pedig alapméret esetében is, 20 ezer forint körüli árnál kezdődnek. Számolni kell továbbá a zárvédő pajzs költségével is. Ennek az árát a forma, a színvilág és az anyagerősség határozza meg, kb. 5000 és 25000 Ft közötti összegre lehet számítani.

 

Zármanipulációval történő nyitási módszerek

A manipulációs módszerrel történő zárnyitás megosztja a szakmát. Vannak, akik azt mondják, ezek nem gyakoriak, ám mi sokszor találkozunk ilyen nyitással.

Zármanipulációs nyitás alatt egy speciális szerszámmal, zárfésűvel, történő nyitást értjük leginkább. Ilyenkor ezt a szerszámot behelyezik a zárbetétbe és a zárbetét csapjait sorban lenyomogatják azt szimulálva, mintha a saját kulcsát helyezték volna bele. Így a zárbetét nyitja a szerkezetet és az ajtót.

Olcsó, kínai zárbetétek, illetve a régi, hagyományos, fogazott kulcsos zárbetétek esetében ez nem egy nagy mutatvány, teljesen halk és pár perc alatt megvan. Külsérelmi nyom ennek a nyitásnak a következtében egyáltalán nincs, a zárbetét utána ugyanúgy használható, csupán annyit vesz észre a gyanútlan tulajdonos, hogy az ajtó nyitva van. Érdekességképpen megjegyezném, hogy olyannal is találkoztunk már, amikor a betörő annyira profi és intelligens volt, hogy ezzel a módszerrel vissza is zárta maga után az ajtót. Csak a felforgatott és kirabolt lakás mutatta, hogy bizony betörő járt itt. Illetve a rendőrségi szakértői jegyzőkönyv tanúsította a zárbetét megvizsgálása után, hogy zármanipulációs eljárással történt a behatolás.

A rossz hír az, hogy még a középkategóriás zárbetétek is nyithatók manipulációs módszerrel, bár ezek esetében, nem ez a leggyakoribb erőszakos nyitási mód.

Természetesen a manipulációs zárnyitás ellen is lehet védekezni. Olyan felsőkategóriás zárbetétet kell alkalmazni, amelyek csap a csapban rendszerűek. Ezeknél a zárbetéteknél egy csapon belül van egy másik, belső csap is, és mindkettő együttes lenyomása szükséges a zármanipulációhoz. Itt egymás után hat ilyen külső- és belső csaprendszer van, aminek a nyitása egy zárfésűvel és két kézzel fizikailag nem megoldható. Ezért védettek ezek a zárbetétek 100 százalékban a manipulációs zárnyitás ellen.

 

Beütőkulcsos zárnyitási módszer

A beütő-kulcsos, ún. bump-key módszer alkalmazása is népszerű, persze csakis a hozzáértő, profi betörők számára.

Ennek a módszernek az a lényege, hogy egy beütő-kulcsot készítenek, amely az adott zárbetétbe belehelyezhető, de nem fordítja el azt. A behelyezés után egy gumikalapáccsal ütést mérnek a kulcs tetejére, és ennek a hatására, az úgy fordítja el a kulcsot, mintha a saját kulcsa lenne. Hétköznapi nyelvre fordítva megszédülnek a zárbetétben a csapok, így nem tud különbséget tenni a saját- illetve a beütő-kulcs között. Ilyenkor szintén könnyedén és nyomtalanul nyílik a bejárati ajtó.

Ez a módszer kb. 5 másodpercet(!) vesz igénybe, és teljesen halktalan.

Leginkább a kínai bejárati ajtóknál alkalmazzák, hiszen rendkívül gyors, egyszerű és nagyon hatékony módszer.



Hogyan védekezzünk a leggyakoribb zártöréses módszerek ellen?

Mint szakemberek, azt tudjuk javasolni, hogy mindenképp a minőséget érdemes választani.

Biztonságos megoldást csak a felsőkategóriás zárbetétek jelentenek, illetve az erős törésvédő pajzsok, amelyek miatt a zárbetét nem hozzáférhető. Ezen termékek alkalmazásával elérhető, hogy a betörő inkább egy másik ajtót vegyen célba.

Befeszítés ellen is léteznek biztonsági másodzárak, hevederzárak a piacon, amelyek megfelelő védelmet tudnak nyújtani.

Vásárlás, megrendelés előtt érdemes egy kis tanulmányt végezni, energiát és időt áldozni arra, hogy mit kínálnak az üzletek, a szakemberek, a zárszerviz cégek a fentiek alapján. A megfelelő utánajárással, kis internetes kutatással mindenki maga eldöntheti melyik megoldás az, amely a megfelelő védelmet nyújthatja a lakásajtónak, a pénztárcája figyelembe vételével.

Bővebb információért forduljanak zárcserével foglalkozó cégünkhöz!

 

 

P.S.: Pro Tipp: Itt a nyár és vele a betörések is. Íme 5 hasznos tipp, hogy elkerüld a bajt.

süti beállítások módosítása